Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A börtönbiznisz károsítja az államot, károsítja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét – áll a közleményben.
Megjelent a hivatalos kormányhatározat a börtönkártérítések kifizetésének felfüggesztéséről. A magyar kormány célja, hogy megállítsa a börtönbizniszt, amely mára több milliárdos pénzügyi iparággá vált. A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már 12 ezer pert indítottak a Magyar Állam ellen és 10 milliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva.
A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal. A börtönbiznisz károsítja az államot, károsítja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét. Hiszen a társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak.
A kormány ezért úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését, emellett az Igazságügyi Minisztérium felülvizsgálja a szabályozást. Fontos tudni, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések zajlanak.
(MTI OS)